szaldó elszámolás

Kimondták, hogy miért törli el igazából az éves szaldót a kormány a napelemeknél

Kimondták, hogy miért törli el igazából az éves szaldót a kormány a napelemeknél

Az uniós szabályok egyáltalán nem írják elő azt, hogy 2024-től el kell törölni az éves szaldót és már csak havi szaldót lehet működtetni a már megvalósult napelemes beruházásoknál, így „ennek a bevezetése mindenképpen etikátlan lenne, mert több, mint 200 ezer háztartást sikerül hátrányos helyzetbe hozni, aminek sajnos nem lehet más az eredménye, mint a költségvetési hiánynak a csökkentése”, hiszen „a rezsicsökkentésnek óriási a költsége” – jelentette ki az ATV kedd esti műsorában Kiss Ernő. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke finomította tegnapi üzenetét, miszerint ezzel a változással az elmúlt évekbeli napelemes beruházások „nem fognak megtérülni”, mert ma már azt hangsúlyozta, hogy „a megtérülés jelentős mértékben ki fog tolódni”. Közben az Energiaügyi Minisztérium fontos nyugtató mondatokat küldött egy sajtóválaszban.

Rossz hír jött a napelemeseknek: lehet, hogy soha nem térül meg a beruházás

Rossz hír jött a napelemeseknek: lehet, hogy soha nem térül meg a beruházás

A havi elszámolási rendszerre való átváltás miatt lehet, hogy soha nem fog megtérülni azoknak a beruházása, akik 8-10 éves megtérüléssel számolva telepítettek maguknak napelemes rendszert - hangzik el mindez az RTL riportjában. Közben a Napelemes Szövetség azt hangsúlyozza: az EU nem azt várta el, hogy a már meglévő rendszerek esetében a kormány visszamenőlegesen nyúljon bele a rendszerbe és szüntesse meg az előnyös éves elszámolást.

Kiderült: tényleg nagy változás jön a napelemek szaldó elszámolásában Magyarországon

Kiderült: tényleg nagy változás jön a napelemek szaldó elszámolásában Magyarországon

Az éves szaldó elszámolást havi, vagy akár negyedórás (!) rendszerességű elszámolás is felválthatja 2024-től Magyarországon a már meglévő háztartási napelemes rendszereknél is, és akár az is elképzelhető, hogy ennek megvalósításához ki kell lépniük a napelemek üzemeltetőinek az egyetemes szolgáltatásból, leegyszerűsítve a lakossági rezsicsökkentés jelenlegi rendszeréből – rajzolódik ki az Energiaügyi Minisztérium friss válaszából. Azt is megígérte egyúttal a tárca, hogy október 1-től tényleg elindul a lakossági hálózati betáplálási stop részleges feloldása az országban.

Nagy változás jön a napelemek szaldó elszámolásában - Ezekre mind gondolni kell!

Nagy változás jön a napelemek szaldó elszámolásában - Ezekre mind gondolni kell!

Uniós előírás miatt legkésőbb idén év végéig választhatják a háztartási méretű kiserőművek (HMKE), így a háztartási napelemes rendszerek, esetén az új magyarországi felhasználók a jelenleg érvényes szaldó elszámolási rendszert, de egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen új elszámolási rendszerben gondolkodik a szabályozó 2024-től kezdve. A REKK Regionális Energia- és Infrastruktúra-politikai Együttműködésért Alapítvány a szakirodalom és nemzetközi példák alapján megvizsgálta, hogy a jövő évtől milyen elszámolási rendszerek jöhetnek szóba a háztartási naperőművek termelésére vonatkozóan. Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze, bemutatva a felmerülő szakmai dilemmákat is.

Kiderült: már zajlik a lakossági napelemes csatlakozási stop felülvizsgálata

Kiderült: már zajlik a lakossági napelemes csatlakozási stop felülvizsgálata

Folyamatban van annak a tavaly ősztől hatályos szabálynak a felülvizsgálata, amely megtiltotta a lakossági napelemes rendszereknek a fel nem használt villamos energia hálózati betáplálását, és a témával az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs is foglalkozik a következő ülésén – jelezte az Energiaügyi Minisztérium a Világgazdaságnak. A fejlemény egyáltalán nem meglepő, hiszen a tavaly november végén elfogadott magyar helyreállítási terv részletesen lefektette, hogy a regionális szemléletű felülvizsgálatot legalább hathavonta el kell végezni. Emellett minap a tárca államtitkára is jelezte a folyamatos felülvizsgálatot, ahogy azt is, hogy idő kell, míg a szükséges hálózatfejlesztések lezajlanak és csak utána lehetséges országos szinten a korlátozás feloldása. A témában, ahogy a bruttó elszámolás bevezetésének kérdésében is, van egy fontos március végi határidő, így tehát nemsokára tisztulhat a kép.

Megszólalt Lantos Csaba az új napelem elszámolásról

Megszólalt Lantos Csaba az új napelem elszámolásról

A mai napig gondolkodunk azon, hogy a lakossági napelemeknél 2024. január 1-től az éves szaldó elszámolás havira alakuljon-e át, mert nem az a célunk, hogy ne válasszák az emberek a napelemet, „finomhangolás, átalakítás azonban várható” – közölte a több százezer család számára kulcsfontosságú témában az üzenetet Lantos Csaba az Indexnek adott interjúban. Az új energiaügyi miniszter emellett beszélt a magyar áramfogyasztás várható komoly növekedéséről, az ehhez szükséges erőművi portfólióról és az ötszörösre emelkedő energetikai beruházási szükségletről, az energiaszuverenitás fokozása érdekében az import csökkentéséről, illetve a két paksi erőmű egymással párhuzamos működésének fontosságáról is. A magyar gazdaság előtt álló főbb energiapiaci kihívásokról a Portfolio jövő kedden, január 31-én este egy külön szakmai rendezvényt is rendez, amelynek részletei itt érhetők el.

Mégsem végzik ki a napelemeket?

Mégsem végzik ki a napelemeket?

Mi a MEKH állásfoglalása a minap kiadott rendelet kapcsán, azaz valóban véget ér-e 2024 januárjától az éves szaldóelszámolás minden érintett számára, ami a rendelet szigorúbb értelmezését jelenti, vagy a megengedőbb, 10 éves határidővel kell számolni – tette fel a kérdést a Portolio a mai Szolár Konferencián előadó Kovács Pál energiahivatali elnökhelyettesnek. A válasz egyelőre azt jelzi, hogy nem dőlt még el a kérdés, azaz egyelőre nem lehet teljes biztonsággal kijelenteni annak a szigorúbb értelmezésnek a helyességét, amelyről a múlt héten beszámoltunk.

Itt a magyar megoldás a rezsicsökkentésre

Itt a magyar megoldás a rezsicsökkentésre

Október végén hirtelen befékezett az otthoni napelem-telepítések hazai piaca, miután kiderült, alapjaiban változik meg a felhasználóknak kedvező visszatáplálási lehetőség. Az iparági szakértők szerint csak úgy lehet az épületek energiafüggőségét és kiszolgáltatottságát csökkenteni, hogyha az ingatlanok decentralizált mini erőművekké válnak, saját tárolókapacitással. Erre kínál megoldást a 2017-ben alapított Chameleon Smart Home legújabb fejlesztése.

Napelemesek, figyelem: eldőlt, meddig lehet a szaldóban maradni

Napelemesek, figyelem: eldőlt, meddig lehet a szaldóban maradni

Legkésőbb az üzembe helyezést követő 10. év végéig, de legalább a 2024-ben érkező éves elszámolásig maradhatnak a szaldós elszámolásban azok, akik még a határidő előtt telepítettek vagy telepítenek háztartási méretű kiserőművet.

Hirtelen változik nagyot a napelemes világ Magyarországon - Itt a nagy napelem-matek

Hirtelen változik nagyot a napelemes világ Magyarországon - Itt a nagy napelem-matek

Hivatalosan a tegnapi naptól kezdődően vége a napelemesek jó világának idehaza, mivel megszűnik az új lakossági telepítések esetén a kifejezetten vonzó szaldó elszámolási rendszer, helyette jön a visszatáplálás lehetőségének teljes megszüntetése. Cikkünkben leegyszerűsített számítások segítségével azt mutatjuk be, hogy az új - átmenetinek ígért - elszámolási rendszerben milyen lehetőségei vannak az új felhasználóknak és hogy az mennyire vonzó a megtérülési számok alapján. Beszéljenek a számok!

Megjelent a kormány rendkívüli döntése a napelemekről

Megjelent a kormány rendkívüli döntése a napelemekről

A szerda esti közlönyben a kormány kihirdette a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának veszélyhelyzeti új szabályait. Ezzel eldőlt: október 31-ig tart a lakossági napelemek esetében az eddig nagyon vonzó szaldó elszámolás, utána cudar világ jön a napelemtelepítő háztartásoknak. A kormány azt ígéri: mindez csak átmeneti, a hálózatfejlesztés idejére érvényes szabályozás.

Napelemek: viszlát, szaldó elszámolás - De mi jöhet a kormány beavatkozása után?

Napelemek: viszlát, szaldó elszámolás - De mi jöhet a kormány beavatkozása után?

Két lényeges döntést hozott szerdai ülésén a kormány - derült ki a csütörtöki Kormányinfón. A pedagógusok első ránézésre kedvező híreket kaptak, mert az eddig tervezettnél nagyobb béremelést ígért nekik a Miniszterelnökséget vezető miniszter (igaz, csak 2024-25-ben lehet okuk az igazi örömre), a napelemet telepíteni tervezőket és a napelemes piacot viszont leforrázta a kormány, ugyanis az újonnan történő háztartási és céges telepítések esetén megszűnik a szaldó elszámolás. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy bár már a levegőben volt a szabályozásváltozás, miért számít ez mégis drasztikus beavatkozásnak a piacba, miért kényszerült mégis ilyen lépésre a kormány és milyen következményekkel járhat ez egyéni, valamint makroszinten egy energiaválságos időszakban. Érdekes dolgokat vetít előre az a vállalás is, amit a kormány az engedélyeztetés terén tett.

Lakossági napelemek: olyan gyors a növekedés, hogy évekkel korábban teljesülhet a 2030-as cél

Lakossági napelemek: olyan gyors a növekedés, hogy évekkel korábban teljesülhet a 2030-as cél

A hazai lakossági naperőművek beépített teljesítménye a mostani bővülési tempóval pár év alatt elérheti a Nemzeti Energiastratégiában 2030-ra kijelölt 800 MW minimális célt, de a 200 ezres darabszám is határidő előtt teljesülhet. Sok múlik azonban a szabályozási környezet jövőbeli alakulásán. Az már most látszik, hogy az átlagos rendszerméret jóval nagyobb annál, mint amivel az energiastratégia számolt.

Napelem szaldó, vagy bruttó elszámolással telepíthető? – Fontos tisztázó közleményt adott ki az ITM

Napelem szaldó, vagy bruttó elszámolással telepíthető? – Fontos tisztázó közleményt adott ki az ITM

Nagyon kell sietnie a napelemes rendszer telepítésével annak, aki valamilyen állami támogatásból (EU-pályázat, Otthonteremtési támogatás) valósítja meg az ingatlanán a napelemes beruházást, mert június 30-ig üzembe kell azt helyeznie ahhoz, hogy még a szaldó elszámolást választhassa, ezután ugyanis már csak a bruttó elszámolást választhatja. Ha viszont tisztán önerőből valósítja meg valaki a fejlesztést, akkor még van ideje, ugyanis 2023. december 31-ig lehet szerződni szaldó elszámolásban az áramhálózati cégekkel - rögzítette pénteki tájékoztatásában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Napelem és otthonfelújítási támogatás: fontos állásfoglalást tett az Államkincstár

Napelem és otthonfelújítási támogatás: fontos állásfoglalást tett az Államkincstár

Az utóbbi időben napvilágot látott módosítások következtében a háztartási napelemes rendszer telepítéséhez támogatást igénylők körében sok volt a félreértés a otthonfelújítási támogatás igénybevételével, illetve a szaldóelszámolásban maradás feltételeivel és a vonatkozó határidőkkel kapcsolatban. A helyzetet jelentős mértékben egyértelműsíti a Magyar Államkincstár állásfoglalása, melyet az Optimum Solar kérvényezett.

Otthonfelújítási támogatással napelem - Ezreket érhet kellemetlen meglepetés

Otthonfelújítási támogatással napelem - Ezreket érhet kellemetlen meglepetés

Gyakorlatilag lerövidítette a jelenlegi kedvező szaldóelszámoláshoz való csatlakozás határidejét az április 16-i kormányrendelet azoknak a családoknak, akik otthonfelújítási támogatás igénybevételével telepíttetnek háztartási napelemes rendszert. A módosítás miatt több ezer olyan háztartás eshet el a szaldóelszámolástól, amely az eddig érvényes feltételeket tekintve időben indította el napelemes beruházását. A Manap napelemes iparági szervezet nyílt levélben kéri a határidők hosszabbítását a kormánytól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.